Végre csalántea!

Ez a tavasz lassabban bontakozik ki, mint máskor. Igaz, hogy a füzek már hajtanak, de tavaly ilyenkor már virágzott a mórabóra szilva.

Végre megjelent a csalán friss hajtása is, megkezdődik az őszig tartó zöld tea szezon! Egy férfi jól ismerheti azt az érzést, milyen vagány dolog korán reggel egy gatyában kimenni és szedni egy marék zöld levelet (menta, citromfű) a reggeli teához. Mondjuk a csalán nem tartozik az egy szál gatyában is szedhető teaalapanyagok közé, mert március-áprilisban az igazi. Ha később lekaszáljuk a csalánt, a friss hajtások egész nyáron jöhetnek.

A nagy csalánról (Urtica dioica) lehet tudni sok mindent. Ősrégen a rostjából is készítettek szőttest, a régi rómaiak is tudtak mit kezdeni vele: hidegben megpaskolták vele magukat (és akkor nem a hideget, hanem a fájdalmat érezték, tüneti kezelés).

A népi gyógyászatban viszont nagy karriert futott be. Vízhajtó hatású, ezt hamar észrevehetjük (de szívelégtelenség miatt kialakult ödémáknál nem javallott). Nyilván japán tudósok, vagy minimum valamelyik oxfordi egyetem kutatói kimutatták, hogy teája roboráló hatású, vértisztító. Így része lehet a tavaszi tisztító kúráknak. Természetesen Maria Treben néni is ajánlja sok nyavalyára.

Sokoldalúan használható növény, a reumások panaszait is enyhítheti, de a gyökeréből készült teákat is több probléma orvoslására használhatjuk.

Kép innen.

Én a teát úgy készítem, hogy megmosom a frissen szedett hajtásokat, majd durván felvagdalom. Néhány csipetnyit egy liter vízzel leforrázok, majd lefedve 10 percig állni hagyom. Tehát ez egy forrázat típusú tea. Ijesztően sötétzöldes-barnás színe van.
Megfigyelhetjük, hogy mennyire eltér egymástól a frissen szedett növényi részből és a szárítmányból készült teák íze.  Ez szerintem a csalánnál jelentkezik a legélesebben. Míg a mentánál jól összeköti a teákat a mentaíz, a citromfű, cickafark, kamilla sem esik távol egymástól, a friss és a szárított csalán ég és föld! Annyival gazdagabb aromájú a friss hajtások íze.

Rendszerint üresen iszom, ízesítés nélkül. Ha mézet teszek bele, azt csak a tea langyos állapotában, mert nagyobb hő hatására a méz antibakteriális összetevői károsodnak.

A posztot hétvégén hamarosan egy csalánlevessel kiegészítem. Mivel jelentős tápértéke van, az állatok takarmányozásában is hasznosították. Nagyanyám például kiskacsáknak adta, összevagdalva, darával meghintve.

Mekkora a botod? Megmondom, mekkora a lábnyomod!

 Van néhány horgásztó, amelyeket ismerek, gyakran jártam arra. Van egy horgásztó, amit jól ismerek, a legtöbbet ennek környékén barangoltam.

7-8 évvel ezelőtt feltűnt, hogy sok itt a horgász - és utánuk szeméthegyek maradnak. Azóta is figyelem, változik-e a helyzet. Sajnos nem és a többi horgásztónál is nagyjából ezt tapasztalom. Tudom, hogy a sok horgász többsége természetkedvelő, rendszerető ember, azt is hallottam a rádióban, hogy évente szerveznek szemétgyűjtő akciókat és akkor tisztába teszik a tó környezetét.

És két takarítás között mi van? Poroszos rendszeretet az, ha úgy gondolom, akkor is rendnek, tisztaságnak kellene lenni? Egyáltalán, a szemétgyűjtőkön kívül észre kellene valamiről venni a tó partján, hogy itt emberek szoktak időzni?

Nem kell ahhoz nyomolvasó indiánnak lenni, hogy lássuk, itt gyakran megfordulnak emberek. Modern városlakók, akik évente több tucat kiló csomagolóanyagot termelnek, a tóparton sem tudnak meglenni kedvenc csipszük, sörük nélkül.
Akinek a természetes szépséget a kertitó-pázsit-tuja-kutya együttese jeleníti meg, annak egy Armageddon utáni állapotnak tűnhet néhány horgásztó környezete.

Igazságtalan, hogy kipécéztem ezt a tavat és szidom a horgászokat. Túlzás, hogy vadászom arra, mikor tudok lefotózni egy-egy gazdátlan szemétkupacot, eldobott konzervdobozt. Valóban az?

Mekkora egy horgász ökológiai lábnyoma? Mekkora azé a néhányé, akik miatt füstölgök most és szégyent hoznak minden horgászra? Nagy lábak, nagy nyomok, nagy lábszag.

Ez nekem is bejött!

A birkát bográcsra hányik. Alúra töszik a fejit, akkörű a dzségért, mánmint a májat, tüdőt, szívet, rá a gégéit, a copákot, aztán a nyakát, a bogrács ódaláho' a csontjával kifelé forgatva az oldalast, azé' hogy hozzá ne kapja, mer' akkor kozmás lönne; a közepibe gyün a többi hús, de mind kétfalatnyira darabóva, a legtetejébe oztán a sós, borsos és paprikás kenyérbéllel töltött hurka, akár a koszorú.

Mikor a hús főseje rözög, akkó mán az ajja megfőtt. Akkó mög kő fordítanyi, hogy a hurka essen alú, a fej meg föjü. Azt ukkő' mögtönni, hogy amint a bográcsot a füliné' fogvást mögrázinti az embör, akkó' kettőt-hármat maga felé vet rajta, de úgy ám, hogy eddarab se essön ki belüle. Mikó aztán még eddarabig főtt, akkó' mán löhet önni.

Ez volt talán a birkapaprikás első hiteles feljegyzése, egy öreg pásztor így mondta tollba Herman Ottónak. Mára a módszer kissé finomodott, de az alapelve megmaradt. Ez egy roppant egyszerű eljárás, ami egy kis gondosságot igényel az előkészítésnél, egy kis figyelmet és türelmet a főzésnél és a végeredmény egy klasszis birkapaprikás lesz.

Én így készítem:

Vegyünk egy egész birkát, Vagy egy felet. Feldaraboljuk, csontozzuk, aprítjuk, gyakran cserélgetve a csontozókést, a bárdot és a fűrészt. Külön rakom a csontokat, a csontos húsokat és a falatnyira kockázott húsokat.

Ha csak magamnak készíteném (ami még egy fél birkánál is kizárható), akkor nem túl sokat piszmognék a faggyús részek, hártyák, inak kiszedésével, én gyerekkoromtól ismerem a jószágot, nekem van igényem arra, hogy csukott szemmel is megismerjem, az ízéről. De kötök egy kis kompromisszumot, ezért a faggyús részeket kiszedem.

A húst nem abálom meg, nem trükközök vele. Indoklást lásd az előző bekezdésben :-)

Fogok egy jó nagy bográcsot. Egész birka egy 28 literesben elfér kényelmesen.

A bográcsot nagyon vékonyan kikenem zsírral. Csakis disznózsírral. Úgy is csináltam már, hogy füstölt szalonnával zsíroztam meg a bogrács falát, így tényleg vékony lesz a zsírréteg.

A bogrács aljára teszek egy réteg apróra vágott hagymát.

Az atomjaira bontott birkából az alsó rétegnek behelyezem a csontokat, csontos húsokat. Tömör legyen a rakat.

Utána szórok rá egy réteg (kb. 1 cm vastagságban) hagymát.

Erre jön még egy réteg csontos hús, még egy réteg hagyma, legfelülre a színhús kerüljön. Ha van belszerv, az is felül legyen.

Az egészet felöntöm vízzel, a húst egy ujjnyira lepje el.

Közepes tűzön kezdem főzni, ha már forr, akkor visszaveszem és csak kis tüzet tartok alatta.

Amikor felforr, teszek bele sót, meghintem fűszerpaprikával, kevés(!) erős paprikával, kicsit borsozom, dobok bele 2-3 gerezd fokhagymát. Néha egy kis köményt is teszek bele, ez már hangulatfüggő.

Lassan, kis lángon főzöm. Amikor a hús félfővésben van, teszek bele csöves erős paprikát, egészben hagyom (cseresznye is mehet). Ekkor tehetünk bele apróra vágott zöldpaprikát, én vegyesen használok csípőset, zöldet, pirosat, ez még sokféle ízzel gazdagíthatja a szaftot.

A fővési idő második felében a savát behangolom, tehát szükség szerint utánasózom.

A befejezés előtt egy jó félórával még teszek bele egy-két evőkanál őrölt paprikát.

Ezt a cuccot nem kell kavargatni, én néha a felakasztott bogrács fülét két oldalon megfogom és kicsit megriszálom. Nem kíván többet, eddig még nem égett oda egyik sem.

Én régebben tettem bele kevés paradicsomot, néha egy kis száraz vörösbort, de már leszoktam róla. Ezek kissé savasabbá teszik a főzőlevet, tehát még lassabban fő meg az amúgy is kis tűzön fővő hús. Szerintem sokkal tisztább, karakteresebb az egész birka, ha nem pancsolunk bele bort és kihagyjuk a paradicsomot.

Ebben a receptben az a jó, hogy nemcsak egész, hanem töredék birkából is elkészíthető, a hangsúly a vegyes alapanyagon van.

Eddig tehát így csináltam, de kerestem az új lehetőségeket is. Hogyan lehetne fokozni az ízélményt az ősi kínai nátrium-glutamát használata nélkül? (ami persze a világ sok részén jelen van régóta, a római korban is iparszerű méretekben gyártották)

Felfigyeltem egy újított technikára (itt) és kipróbáltam. Először csak egy kevés marha szegy-oldalassal. Aztán többel. És látám, hogy jó, így birkahússal is. Ez nagyon nagyot szól! Egy kicsit több munkát igényel, mint a hipertakarékos előbbi módszer, de nagyon megéri!

Így néz ki:

A birkahús előkészítésénél gondoskodok csontokról, csontos darabokról. A gerinc csontjai menjenek az ételbe, az alap készítésekor a csupaszabbakat használom.

Füstölt szalonnát olvasztok, majd kiszedem a pörcöt (hosszú a főzési idő, úgyhogy el fog fogyni).

Egy csipet egész köményt dobok, kicsit hallgatom a magok pattogását. Aztán beledobom a csontokat és óvatos kevergetés mellett pirítom őket.

Amikor elbizonytalanodok, hogy vajon meddig kell ezt pörkölni, öntök az edénybe 1-2 korty félszáraz vöröset. Tűzijáték, sercegés, kavargatás. Közben arra gondolok, hogy az előbb a forró zsír oldotta ki a csontokból az értékes ízanyagot, most meg valami alkoholos extrakció történik, vagy valami ilyesmi. Amikor elpárolog a bor, szűnik a sercegés, észreveszem, hogy a színét otthagyta. Na, öntök bele még 1-2 kortyot. Most meg arra gondolok, hogy nincs itt semmiféle extrakció, ez a kis bor elvész a forró, zsíros csontok között, örül, ha minél hamarabb elpárologhat.

Két-károm boros felöntés után egy értékes, ízes alapom keletkezik. Birkaeszencia.

Kiszedem a csontokat, majd hagymát kezdek párolni a zsíros alaplében. Én nem szeretem fonnyasztani, csak üveges állapotig párolom a hagymát.

A tűzhelyről lehúzom, paprikát szórok bele, egy kis erőset is. Elkeverem, majd beleteszem a húsokat. Felöntöm vízzel, épp lepje el a húshegyet. Közepes tűzön forralom.

Amikor forr, attól kezdve lassú tűzön főzöm tovább. Sózom, teszek bele egy kevés borsot, majd 1-2 gerezd fokhagymát. És 1-2 cső erős paprikát.

A főzési időt nyomon követem az állandó kóstolgatással. Ha kell, utánasózok. A végén beleteszem a felkockázott krumplit és az egészet készre főzöm.

Hát, ez a dolog birkahússal is működik! Alig várom, hogy valami vaddal is kipróbáljam!

Tavaszi szél árasztja

Katona koromban egyszer, egy izzasztó munka után legurítottam egy üveg lengyel sört. A társaim fel voltak háborodva, te megiszod a táncos sört??? Hát, mivel én nem voltam sörsznob, nekem a jól behűtött Żywieci tényleg jól esett. Nekem ilyenkor egyformán ízlett a lenézett lengyel táncos sör, a Borsodi, vagy a Steffl. Kár belém, mondaná az előbbi kórus, de én akkor még tényleg nem éreztem a különbséget.

Azóta sok idő telt el, a sörért azóta sem rajongok, de már ismerem a különböző ízeket. A borok zamatát jobban kedvelem, azokat viszont nem olyan nagy teljesítmény egymástól megkülönböztetni - a bor univerzum sokkal változatosabb.

Ki hinné, hogy a vizeket is meg lehet különböztetni ízük alapján? Szűcs Sándor írja a Régi magyar vízivilágban, hogy az öregek beszéltek egy Szabó Gábor nevű vízifuvarosról, aki a víz íze alapján is tudta, hogy most a Berettyó, vagy a Körösök melyik részén járnak. Hát, ez volt a helyzet 150 éve, a Sárréten.
És ma? Amióta a nagy ásványvíz divat dübörög, azóta jó lehetőségünk adódik kóstolgatni a különböző vizeket. Azóta szinte átmosták az agyunkat a reklámok, mindenkinek van kedvelt ásványvize.

Miért nem inkább a csapvizet? Az is ivóvíz, nem?

Igen, az is. De az nem finom. Régebben azt mondták rá, hogy klóros ízű. Ma azt érezhetjük, hogy kotús, olyan állott íze is van néha. Valamikor nagy hálózatok épültek, vastag csövekkel, mindenki azt remélte, hogy  egyre több vízre lesz szükségünk. Most a nagy hálózatokban sokáig kóvályog a víz, mire a poharunkba kerül és akkor is elfogultan kóstolgatjuk. Hallani mindenfélét, hogy ilyen szennyezés van benne, meg az kerül bele, pár éve még arról is hallottam a rádióban (egy pisztrángnevelő telep vezetője mondta meg a frankót), hogy a női vizelettel sok hormon hatású fogamzásgátló hatóanyaga kerül a folyókba, mi meg jól megisszuk, ebből még a férfiaknak is lehet problémája. Ebbe most ne menjünk bele, még akkor sem, ha sokan egyáltalán nem isznak folyókból származó vizet, csak kútból termeltet, abba viszont még nem került hormon...

Milyen az íze tehát a csapvíznek? Ma már ritkábban érezhető rajta a klór íze, mert pontosabban, takarékosabban adagolják a vízműtelepeken. Bizonyos helyeken tényleg lehet állott ízű, mert a kis fogyasztás miatt bepang a víz a csővezetékbe. Néha, nyári időszakban felmelegszik a folyóvíz, kevésbé üdítő az ebből készülő langyosabb csapvíz.

Sokan emlegetik, hogy a hétvégi kertjükben van egy kis kút, na, abból aztán olyan, de olyan finom víz jön...! Ennek  az a magyarázata, hogy egy sekély kútban a víz szinte télen-nyáron 12-13 °C hőmérsékletű. Amikor a rekkenő hőségben ilyet engedünk a pohárba, annak fala bepárásodik, ezt a hűvös vizet üdítőnek érezzük. Mivel rendszerint magas a vastartalma, ezt is érezhetjük az ízén - ez nem toxikus, az íze megszokható, nem kellemetlen. Lehet benne egy kis metán is, ami a pohárban mikrobuborékokban válik ki, szagtalan gázról van szó, de ez a mikrobuborékosság egy kissé befolyásolja az ízt.
Szóval igen, lehet a kerti kútban is jóízű a víz, ami nincs elrontva klórral. Még akkor is, ha a szomszéd pöcegödre már elszennyezte a talajvizet és nem észleljük a bakteriális fertőzöttséget, vagy a magas nitráttartalmat.

Mit lehet ilyenkor tenni? Hát, túl sokat nem. Lehet beszerezni olyan tablettákat, amelyeket a katonák, légiósok, túrázók is használnak, amit csak bele kell dobni a vízbe és kész. Ezektől ne várjuk, hogy a pocsolya is üdítő forrásvízzé változik, egyszerűen csak a bacikat pusztítja el. A rossz íz marad, azt eltüntetni nem is olyan egyszerű. Ha van a vízben nitrát, arzén vagy más toxikus anyag, az is éppúgy bennemarad.
Lehet kapni víztisztítókat is, különböző kivitelben, de ezek marketingjébe nem kapcsolódnék be. Van véleményem a dologról, egyszer majd elmondom.

Az ásványvíz gyártók kegyetlenül kihasználják a vezetékes víz nyilvánvaló gyengéit. Tolják elénk a páratlan minőségű nedűket, az éltető erőt, a  tisztaság átható erejét, a kristálytiszta ragyogást. Egyszer, vagy 20 éve olvastam a Perrier, Evian, Ramlösa ásványvizek kapcsán, hogy a jó marketingnek köszönhetően Amerikában ezek annyiba kerülnek, mint egy közepes árfekvésű bor. Akkor még jót nevettem ezen, mekkora agymosottak ezek a gringók.

Ma már nincs kedvem nevetni ezen. De most azért mosolygok, mert ma van a víz világnapja.

Nagy Lúkolbász Degusztáció

Megvolt. Megtartottuk. Ez volt a világ első lúkolbász degusztációja. Hogy miért Nagy? Nyilván marketing megfontolásból. Ha azt toltam volna ide, hogy Kis Lúkolbász Degusztáció, ki a fene olvasta volna el? És még egy ésszerű megfontolás: 1940 előtt az I. világháborút még csak úgy emlegették, hogy Nagy Háború...

A kóstoló résztvevői a debreceni Mester8 vendéglőben gyülekeztek egy borús hétköznap délutánon. Béla, a sokat látott tulajdonos izgatottan kukkantott be néha a különterembe, volt már itt sok minden, nade lókolbász miatt összecsődülni?

Előkerültek a hűtődobozból a szeletelhető hőfokú, hetek óta szellős helyen tárolt kolbászok, vagyis a versenyzők. Az asztalnál helyet foglaltak a szigorú, ám kíváncsi tekintetű kóstolók, vagyis a versenybírók.

Itt semmi nem volt reprezentatív. Se a kolbászok, mert tetszőleges darabokat vásároltam húsboltokban, multináci áruházakban. Több volt, de nem mindegyik szikkadt meg kellőképpen, azok nem jöttek el versenyezni, azok mennek a fagyóba. Ide csak a legszerencsésebb 7 lókolbász jutott el.

A kóstolók kiválasztása is erősen kifogásolható. Igaz, hogy volt közöttük 2 hölgy és 4 férfi, 5 magyar és egyszem mongol, az életkor 31-től 67 évig terjedt, az átlag 47, de szó sincs arról, hogy jól leképeztük volna a lókolbász fogyasztó populációt. Mentségemre szolgáljon: oly kevesen szeretik ezt a fajtáját a nyers húsnak, hogy a kóstolókat lámpással kellett keresni. Elenyésző kisebbség vagyunk mi, lóhúsevők.

Tehát akkor dobpergés, következzen a versenyzők bemutatása. Ide teszek egy száraz táblázatot (nagyítható!), aztán beszélek az első benyomásokról:

A Nyakasfarm lószalámija vasalt marhabélbe töltött, professzionális kinézetű cucc volt, címke nélkül, merthogy kereskedelmi forgalomban nem kapható. Ekképpen a mezőny egyetlen amatőr résztvevője. Sötét, érett szín, szikkadt, kemény állag.

A Virágoskúti vastagkolbász volt az egyetlen bioélelmiszer a csapatban. A címkén egy szabatos megnevezés állt: füstölt, nyers, érlelt ló-mangalica vastagkolbász. Mangalica vastagbélbe töltötték, fél kilós volt egy ilyen darab. Olyan házi jellegű, rusztikus kolbásznak tetszett. A nem hivalkodó címkét az akasztóra helyezték.

A felsőzsolcai jövevényt a gyártója úgy nevezte el, hogy PIKÁNS LÓ KOLBÁSZ. Szolíd, jellegtelenül fakó címkével, átlagos kolbász megjelenéssel.
A Surjányhús Kft. nem sokat vacakolt az elnevezéssel, LÓKOLBÁSZ főcím, füstölt szárazkolbász alcím. Ellenben volt piros-fehér-zöld színezés a címkén. Már a kolbász külső megjelenésén látszott, hogy ez lesz a legnagyobb szemcsézetű kolbász, a többit finomabb rostélyon darálták.
A Létavértesről érkezett kolbász sem visel hangzatos nevet, nem akar többnek látszani, mint egy átlagos Lókolbász. Nemzeti színű címke itt is. Ez a kolbász tűnt a legvastagabbnak a vékonyak között.
Az újlétai lókolbász külső megjelenése ugyanazt az ízlést követi, mint az előző. Csak semmi cicoma. Egy olcsó szárazáru ne cifrálkodjon!
A legtöbb gondolkodást a szigetszentmiklósi kolbász címkéje igényelte. A szemre legvékonyabb kolbászra simuló címke míves volt, nemzeti színnel, ősmagyaros jelenettel és egy ütős névvel! Azt a nevet kapta a Kft. marketing osztályán, hogy Ond Ló Szárazkolbász. Nem tudom, mire gondoltak, amikor azt is ráírták, hogy Szigeti Hét Vezír, elég életszerűtlennek tartom, hogy a honfoglalás harmadik hulláma után Ond és 6 stratégiai partnere bármilyen okból összezsúfolódott volna a Csepel-szigeten.

Vegyük elő a szemüvegünket - ha szükséges, lupét is - és nézzük, mit lehet még megtudni ezekről a kolbászokról. Mindegyiken példásan fel volt tüntetve a minőség megőrzésére, fogyaszthatóságra vonatkozó dátum. Mindegyiken szépen felsorolták az összetevőket. Nem is hittem volna, milyen érdekes olvasmány a lókolbászok címkéje.

Nem is gondoltam volna, hogy 7 kolbász közül 3 esetben is belenyúlunk a nátrium-glutamátba. Basszameg, még itt is???
Azt sem értem, miért nem lehet cukor nélkül kolbászt készíteni, egyesek azt mondják, kiemeli az ízeket. Nem tudom, egyszer csinálok erre egy összehasonlítást.
Érdekes dolog lehet egy ilyen receptúra összeállítása. Az újlétai kolbásznál olvasom, hogy 75% lóhús van benne. Az Ond kolbászra meg ráírták, hogy 100 kg kolbászhoz 102 kg lóhúst használtak fel.
Amikor a Virágoskúti vastagkolbászon apró betűiből mindenféle trükkel sikerült kisilabizálnom, hogy mit tettek bele, hosszan elgondolkodtam azon, vajon honnan szereznek bio borsot?

Nos, a bírálat szabályait végtelenül egyszerűre szabtam. Megnézzük a szálas kolbászt.  Majd az egyik szponzortól kapott szabolcsi szalonnázó bicskával felkarikázzuk.  Metszet, szín, kinek mi a fontos. Ezek után a külső megjelenést 1-3 ponttal kell értékelni.
A karikát kézbe véve meg kell szagolni. A kapott illatképet össze kell vetni a gyerekkori emlékekkel, az após kolbászával, a  ma reggeli virslivel, mindegy. A lényeg, hogy az illat 1-4 pontot ér. Nem többet.
Csípünk egy falat kenyeret, esetleg sajtot, vagy egy kis darab ecetes uborkát és végre megkóstoljuk a kolbászkarikát. És akkor jöhet a beszélgetés, egymás közötti szöveges értékelés. Ha kialakult az ízről a vélemény, akkor jöhet a pont 1-től 5-ig.

Ilyen egyszerű, ezzel nagyjából megoldottam a felmerülő súlyozási problémákat is. Ez a szempontrendszer működőképes, ki is próbáltuk. Ettől tudományosabban nemigen lett volna érdemes, ez mégsem egy akadémiai bizottság.

Hamarosan folytatjuk képekkel és a lényeggel!

Megkésett csülök

Nézetem szerint húsvétra nem marad más a levágott disznóból, mint a sonka, ezért kell az ünnepen ezt sztárolni. De addig is nézzük csak, mi van még, amit el kell pusztítani? Hát a csülök!

Ígérem, ez egy habkönnyű csülök-költemény lesz. Olyan előétel-féle. Amibe hidegen is jól esik belecsípni. Én például kenyér nélkül, ecetes uborkával szoktam ezt enni.

Ha 6 ember etetése a feladat, végy egy darab csülköt. Nem kell a nagyobb hátsó, elég ide egy kisebb első is. Tisztára mosás és a felesleges dolgok eltávolítása után tegyük bele csontostól annyi vízbe, amennyi ellepi. Dobjunk bele 4-5 babérlevelet, 6-8 szem feketeborsot és két csipetnyi köményt. Sózzuk meg erőteljesen.

Lassú tűzön puhára főzzük a csülköt, majd kicsontozzuk, cafatokra tépkedjük.

Egy tűzálló tálat vékonyan kikenünk zsírral, az aljára fektetünk néhány zsenge zöldhagymát. lazán beledobáljuk a bőrös húsdarabokat.

Lereszelünk vagy 10-15 dkg füstölt sajtot és 10-15 dkg nem füstölt sajtot. Kb. 10-12 tojást felverünk, belekeverjük a reszelt sajtot. A tojásos masszát sózzuk, majd felöntjük vele a csülökdarabokat. A tetejét  elsimítjuk, megszórjuk szezámmaggal. A vastagsággal úgy számoljunk, hogy dagadni fog.

A tűzálló tálat lefedjük, majd közepes tűzön (150 °C) addig sütjük az egészet, míg a tojásos massza megkeményedik. A végén egy kicsit vegyük le a fedelét, hogy a sajt színesedjen és a szezámmag illatozzon egy kicsit.

A kész csülköt hűlni hagyjuk, majd kiborítjuk egy deszkára. Hidegen könnyebb szeletelni. Mondjuk én nem szoktam, de ha igény van rá, így nagy darabokat lehet elcsenni majd a hűtőből.

Tálaláskor újra megszórhatjuk egy kis szezámmaggal (most feketével), adjunk hozzá ecetes uborkát. Vagy csepegtessünk rá egy-két cseppnyi balzsamecetet és felszecskázott zöldhagymával díszítsük.

És most ennek az ételnek a tálalásakor értelmezzünk néhány mai fogalmat.

Ha a csülköt kenyérrel és uborkával eszem, az egy alapeset.

Ha csak a csülköt és az uborkát eszem, az a paleo változat.

Ha kenyérrel, uborkával tolom, mellé kortyolok egy kis száraz fehér bort, az már hedonizmus.

A vegák ebből az egészből csak a kenyeret és az uborkát választhatják nyugodt lelkiismerettel.

Gizus kitüntetett!!!

Nem mondhatom, hogy számítottam rá, azt sem tudtam, hogy van ilyen. Van! Gizus adományozta nekem, én pedig büszke vagyok rá! Itt van, nézzétek:

Gizus indoklása szerint: "Már csak azért is megérdemli a díjat, mert férfi léttére fakanalat ragad! Kellemes stílusban vezeti a blogját és egy kis nyálelválasztásért mindenképp érdemes hozzá benézni! Szerintem méltatlanul kevés követője van ennek a nagyszerű, hagyományőrző blognak!"

Köszönöm szépen Gizusnak (ejjj, ha tudnád, hogy még mosogatni is tudok!) és nektek, Drágajó Olvasóim, akik még nem vettétek el a kedvemet a csintalankodástól és akiktől sok muníciót kaptam.

A szabályok szerint én is továbbadom ezt a díjat. Nos,  

az én díjazottam: Andi  !!!

Andi elkötelezetten, kreatívan csinálja blogját, amelynek gerincét az orosz fekete terrierek adják. Nem populáris téma, hozzá hasonló elkötelezett kutyásoknak szóló blog. Külön díjazom (ez lesz majd a Liebster Dog díj :-))), hogy ezeket a kutyákat komplexen közelíti meg, nemcsak a plüssmackókat, hanem az értékes munkatulajdonságokat is ápolja. Kezdettől figyeltem lelkesedését, sok segítséget kaptam tőle, neki is van egy téglája abban, hogy én is írni kezdtem.

Ha nem Gizustól kaptam volna a díjat, akkor ő lett volna a másik jelöltem :-))) Nagyon szimpatikus ez a szappankészítés, ez is a hagyományőrzés egyik formája. Nagyon tetszik ebben is a kreativitás és az a kézműves milliő, ami körülveszi ezt a témát, erről ezentúl többet fogok olvasni.

Mi a teendőd, Andi?

- Írj egy bejegyzést, amelyben közzéteszed a Liebster-Blog képet, és másold be ezt az útmutatót!

- Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét!

- Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről!

- Tehetséges kezdő blogolókat részesíts előnyben, ne olyanokat jelölj, akiknek több 100 követője van!

Csingilingi, kész a vacsora!

Történt egyszer, hogy András és Béla felkerekedtek, hogy segítsenek barátjuknak. Sándoréknál épp felújították a lakást, szét volt verve minden, elkélt a segítő kéz. Napszálltáig dolgoztak, meg is éheztek rendesen. A ház asszonya finom vacsorát készített a szorgalmas férfinépnek.

A munka végeztével mindenki rendbeszedte magát. Béla épp zuhanyzott a félig kész fürdőszobában, amikor a csaptelep feletti lyukon benyúlt egy női kéz, a zacsekot megfogta, tréfásan megrázta és így szólt: csingilingi, kész a vacsora!

Hazafelé menet Béla megosztotta Andrással ezt a vidám történetet, ő pedig elmondta Mónikáéknak, én tőlük hallottam. 

Azóta sok családban szállóige lett és elhangzik estefelé: csingilingi, kész a vacsora! 

Akkor most térjünk vissza a puszta világába, ahol néha sokkal messzebbről kellett a tányér mellé hívni a családot, vagy a többi pásztort. Régóta szokás volt a gémeskút használata, ennek segítségével látótávolságon belül üzentek is egymásnak.

Nézzük, mit csinált a gémeskúttal az asszony, ha azt üzente a távolabb dolgozó férjnek, hogy kész az ebéd! Hát a vödröt telemerte és a kútkáva és az ágas közé tette kívülre, a földre:

A pásztorszálláson a főzést rendszerint valamelyik kisbojtár végezte, nekik is ki kellett tanulni a távíró jelzéseket. Például ha érkezett valaki, akinek jöttét tudatni kellett. Ha valami nadrágos ember, hivatalosság jött, akkor  a vödröt a kútkáva mellé tették:

Az olvasó (számvevő) bizottság sem lehetett kedvenc, arra is volt külön jelzés:

Ha a jószágok gazdái látogatták meg a szállást:

És ha ezt meglátták a környező szállásokon, tanyákon, minden szomszéd üstöllést odasietett, mert valami nagy baj lehetett. Ezt üres vödörrel függőlegesre állított gém jelezte:

Beszélték, hogy kikapós menyecskék arra az esetre is kitaláltak valamit, ha az uruk elment hazulról és szabad volt a pálya... Titkos jelzés volt ez, nem mindenkinek szólt, nem véletlen, hogy nem akadtam nyomára ennek a jelnek ;-)

(A bemutatott figurák Nádudvar környéki gyűjtésből származnak.)

Polenta. Szereted?

A kemény acél pengése zene füleimnek. A frissen igazított penge villan egyet és máris hasítom, kockázom a zamatos bacont. Beledobom a serpenyőbe, hevítem, míg izzó barna színt nem kap. Kiszedem és félreteszem az illatozó cicciolit. Megkóstolom, nyammogok.

A forró grassóba dobok egy gerezd fokhagymát, gracioso megkeverem. 

Egy csésze polentát tartok a kezemben. Az itáliai napfény érlelhette ilyen aranysárgára! Az egészet beleöntöm a forró serpenyőbe, pár percig kevergetem.

Három csészényi vizet öntök rá, hadd sercegjen! Ahhh, nincs kéznél  Sale Marino, most mi lesz? Jó lesz egy kis himalájai só is, egy mokkáskanállal teszek a vízbe. A fővő polentát állandóan kavargatni kell, különben puffog... Vivace, vivace!



Öt perc sem kell és máris kész! Nagy, lapos tányérokra kiszedem a gőzölgő polentát, vékonyra lapogatom. Egy csésze alapanyag három tányérnyi ízletes polentát ad ki.
A tetejére ricotta di pecorát morzsolok, gyorsan, míg a polenta ki nem hűl. Az egészre rászórom a félretett cicciolit, most aztán együtt illatozik az összes finomság, amit összehoztam egy tányéron!

Fantasztikusak ezek az ízek! Ha tehetjük, kínáljunk hozzá egy kis Proseccót.
Ez a mindennel feltuningolt polenta melegen, hidegen egyaránt jó étek.

Ugye, nem kajáltátok be?  Pontosan tudtátok, hogy én végig, egyfolytában, szakadatlanul a székelyek híres tepertős-juhtúrós puliszkájára gondoltam.